top of page
KONKAV%20nyito%20kep_edited.png
konkáv új fekete logo hatter nelkül.png

KÖZÖSSÉGI TÉR

a TI nappalitok

ABOUT

A KONKÁV története még 2017-ben a KÖKI terminálban kezdődött. A Köztes Átmenetek prevenciós programmal dolgoztunk a plázában két hónapig és feltűnt a sok céltalanul lődörgő fiatal. Szóba elegyedtünk velük, bevontuk őket a programba, megnyitottuk nekik az Átmenet Klubot. Szerették, szerettük és innentől egyértelmű volt, hogy mi ezzel akarunk foglalkozni.

Így érkeztünk meg 2018 tavaszán a Ferencvárosba és így kerestük a helyet a Köztes Átmenetek kiállításnak.  Így született meg a KONKÁV Közösségi Tér  és Prevenciós Műhely. 

A KONKÁV, ami egy befogadó, otthonos,  mindenkinek nyitott tér, ahová jó bejárni akár minden nap. Egy kamaszoknak készült közösségi tér, a környékbeli srácok és lányok tere, nappalija.

A jó közösség, a védett környezet, a pozitív minták, a béke és a nyugalom ilyenkor hatványozottan fontos. Igyekszünk tehát ezek ismeretében, szellemében, türelemmel és figyelemmel terelgetni a konkávosok életét. Folyamatosan jelen lenni, segíteni őket, hogy megtalálják céljaikat és hogy végig tudjanak menni az úton. 

A KONKÁV története

AA949124-9D18-42DE-B777-27D08213FEA8_edi
120578555_651290495578678_76388855289234
60350964_345237362850661_625975572256155
SUPPORTUS

TÁMOGASS MINKET!

Ruházati, elektronikai, élelmiszer, ill. egyéb jó minőségű és hasznos adományaitokat keddtől péntekig, délután 16h és 20h között a Konkáv irodájában tudjuk átvenni.

Ha úgy érzed hogy szívesen játszanál, beszélgetnél, sétálnál vagy épp zenélnél a hozzánk járó  gyerekekkel, fiatalokkal, az ajtónk nyitva áll előtted. Egyetemistáknak gyakorlati helyként is!

Munkánkat, fennmaradásunkat közvetlen pénzadománnyal is tudjátok támogatni.  A beérkező összegek felhasználásának módját a -több info- linken tudjátok megtekinteni.

PROGRAMOK

HÉTKÖZNAPOK

46472434_2067540093339235_18046520483989

A konkáv állandóan elérhető programjai, szolgáltatásai segítenek hasznos tartalommal megtölteni a konkávosok mindennapjait: sok társasjáték, kifestők, ping-pong és csocsóasztal, gyors wifi, ​kényelmes terek és barátságos stáb veszi körbe őket.

KONKÁV AUDIO

zsamo.jpg

Közösségi adományozásból indult el 2019 januárjában a KONKÁV Audió projekt, aminek keretében hat hónapon át profi zenészek vezetésével tartottunk zenei foglalkozásokat. Összeállt a Zsamó! zenekar voltunk tucatnyi fellépésen, írtunk saját számokat és szereztünk rengeteg közös élményt.

NÉZD MEG A ZSAMÓ HANGONYI ROADMOVIE-JÁT

FOTÓZÁS ÉS AKTIVIZMUS

51398344_2180916885334888_93690888611849

Csoszó Gabriella fotóművész segítségével több fotós tanfolyamot is szerveztünk. Sokan először fogtak a kezükbe igazi fényképezőgépet és kezdték el feldolgozni a világot a kamera szemével. Megtanulták értelmezni a környezetüket, kiragadni a lényeget, megmutatni a fontos dolgokat. A honlapon a foglalkozásokon készült képekből válogattunk!

VÁROSI KALANDOZÁSOK

105645010_586437925397269_52380783572454

Talán ez a kedvenc programunk, mikor összegyűlünk a KONKÁV előtt és nyakunkba vesszük a várost. Megismerjük, hogy mi van a kerület határain túl, megnézzük hogyan lehet eltölteni az időt. Voltunk így együtt korcsolyázni, a várban, a gödi dunaparton, a Margitszigeten, a Gellérthegyen illetve emberi jogi programokon, pld a CEU-ban.

PROGRAMS
GALLERY

GALÉRIA

stáb

image_72192707 (2).JPG

Móka Piroska


Mindig is nagy álmom volt, hogy létrehozzak egy olyan fiataloknak szóló helyet ahova bármikor be tudnak jönni, otthon érzik magukat, meghallgatják őket és figyelnek rájuk. Egy olyan helyet ahova én is jártam volna gyerekként. Ez 2018 tavaszán megvalósult - ekkor nyitottuk meg a Konkávot. Azóta kívülről fújom a legújabb slágereket, keresem a legmenőbb társasokat és követem a Konkávosok életét. 

Clipboard01.jpg

Balogh Veronika

 

Jelenleg az ORZSE-én tanulok szociális munkás szakon. Több, mint 10 éve foglalkozom színházzal, illetve körülbelül 5 éve tartok dráma foglalkozásokat gyerekeknek. Számomra a legfontosabb a gyerekekkel való foglalkozásban, hogy segítsem őket felismerni szükségleteiket, igényeiket, feltárni személyiségük rétegeit. Úgy gondolom, hogy az önismeret az alapja annak, hogy a gyerkőcök idővel elégedett és sikeres felnőttekké váljanak a kisebb-nagyobb közösségekben és a munka világában.

380717111_1054352182377489_2440038579588

Ádám Dóri

 

Rengeteg dologgal foglalkoztam már az életem során, de az utóbbi 10 évben érdeklődésem fokozatosan egyre inkább a nem formális oktatás, mentorálás, készség-és képességfejlesztés felé fordult. Igyekszem folyamatosan képezni is magam ezeken a területeken, jelenleg a Károlin tanulok pszichológiát. A Konkávhoz először angoltanárként csatlakoztam 2 éve, de igazából már a kezdetektől nyomonkövetem és szívemen viselem a hely és az oda járó gyerekek sorsát. Mélyen hiszek abban, hogy minden gyereknek és fiatalnak jár egy biztonságos tér, ahol figyelmet, támogatást, segítséget kap. Ahova bármikor bemehet, ahol beszélgetnek, játszanak, vagy csak üldögélnek vele. Ahol biztonságban kísérletezhet, kérdezhet, és fedezhet fel új dolgokat. Szerintem a Konkáv pont egy ilyen tér. És én nagyon örülök, hogy egy ennyire értékteremtő és hiánypótló kezdeményezésben dolgozhatok.

380184157_273397405112031_3227695958001178514_n.jpg

Vida Barbara

 

Végzettségem szerint magyar tanár és könyvtáros vagyok, de sosem tudtam elképzelni magam a hagyományos iskolarendszer kereteiben. Újságíró lettem, írtam és szerkesztettem újságot, könyvet, tévé-műsort… Ami ezeknél fontosabb, hogy közben felnőtt mellettem a fiam – életem fő műve (eredeti bőrkötésben). És lett időm, amit szerettem volna - szeretnék hasznosan eltölteni…
2022 januárjában csatlakoztam a Konkávosokhoz. Jó ideje „figyeltem” őket a fészbukon, és bizony kissé irigy voltam, mert régi vágyam volt egy ilyen vagy ehhez hasonló helyen gyerekekkel foglalkozni. Az első „konkávos” délután pedig eldöntött mindent és hamarosan függő lettem. Ma már nagyon hiányzik, amikor valamiért nem tudok jönni/menni, és csak remélem, hogy legalább ugyanannyit tudok adni a gyerekeknek, amennyit én is kapok Tőlük…

CONTACT

KAPCSOLAT

CÍM

Balázs Béla u.32.

(bejárat a Sobieski utcából)

TELEFON/EMAIL

+36 30 7790490

NYITVATARTÁS

KEDDTŐL - PÉNTEKIG   15h-19h

  • White Facebook Icon
  • White Instagram Icon
bottom of page